Sport


Megkezdődtek a Kézilabda Diákolimpia körzeti versenyei a III. és IV. korcsoportos fiúk részvételével. Január 28-án a Nyitrai Tamás Sportcsarnokban három III. korcsoportos és kettő IV. korcsoportos csapat részvételével került lebonyolításra az országos versenyrendszer első eseménye. A „nagyoknál” az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és az Érdligeti Általános Iskola küzdött a továbbjutásért. A „kicsik” versenyében az Érdi Kőrösi, a Teleki és az Érdligeti Általános iskola mérte össze erejét. A „nagyoknál” iskolánk csapata – amely a Kőrösi Kölyök DSE versenyzőiből áll – papírforma győzelmeket aratott a szebb napokat is megért Érdligeti csapattal szemben. A „kicsiknél” kiegyensúlyozottabb mérkőzések zajlottak, hiszen az utolsó pillanatig nyílt volt a továbbjutást érő első hely. A Telekit mindkét ellenfél legyőzte és a „döntő” mérkőzésen a Kőrösi és az Érdligeti eldöntetlen mérkőzést játszott. Következett a „rájátszás”, amelyben az Érdligeti Általános Iskola volt a jobb és aranyérmet szerzett. A Kőrösi selejtezőn vehet részt, ahol kiharcolhatja a következő fordulóba jutást. Különösen nagy örömet jelentett a III. korcsoportos csapat szereplése, hiszen jóval a várakozás felett teljesített. Nagyszerűen játszott az igen gólerős Fazekas Gergő és Kubitsch Kristóf, aki kiváló védéseivel jól őrizte a Kőrösi kapuját.


Januári eredmények
 
IV. kcs Batthyány kézilabdakupa
 
1.helyezésCsapattagok: Auer Aisa, Bihari Kamilla, Bilik Zsófia, Dudás Kíra, Fodor Tamara, György Csenge, Kasza Kitti, Krucsó Fanni, Molnár Boglárka, Sári Fanni, Szentesi Csilla, Török Dóra, Tóth Violetta
 


III. kcs lány kézilabda körzeti Diákolimpia
 
1.helyezés
 
Csapattagok: Bédi Ágnes, Berzicai Kinga, Bódi Kíra, Dudás Kíra, Gaál Anna, Kasza Kitti, Kis Blanka, Móré Viktória, Nyárs Lara, Nyárs Nikoletta, Soós Maja, Tóth Violetta


Decemberi versenyeredményeink

Bolyai-kupa, III. korcsoport lány kézilabda:
 
1. helyezés
 
Csapattagok: Berzicai Kinga, Dudás Kíra, Kiss Blanka, Molnár Boglárka, Móré Viktória, Nyárs Lara, Nyárs Nikolett, Tóth Violetta, Szentesi Csilla
 
Bolyai-kupa, IV. korcs. lány kézilabda
 
1. helyezés
 
Csapattagok: Auer Aisa, Bilik Zsófia, Dudás Kíra, Fodor Tamara, György Csenge, Kasza Kitti, Krucsó Fanni, Molnár Boglárka, Sári Fanni, Szentesi Csilla, Tóth Violetta


Játékos sport
 
2. helyezés
 



Idén is szeptember utolsó péntekén, a hónap 28. napján került megrendezésre az Európai Diáksport Napja. A program a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indult 12 éve, 2015 óta pedig Európa más országaiban is megtartják. Az Európai Diáksport Napon a regisztrált iskolák vállalják, hogy legalább 120 percnyi mozgás- és sportprogramot szerveznek a tanulóknak, ahol az egyetlen ajánlott programelem a szimbolikus, adott évnek megfelelő futótáv ˗ idén 2018 méter ˗ teljesítése. A sportnap célja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás és játék élményét.Még több...
 

Európai Diáksport Nap 2018

Idén is szeptember utolsó péntekén, a hónap 28. napján került megrendezésre az Európai Diáksport Napja.


Poteczin Enikő 8. b, Katona Kitti 8. c, Galkó Laura 8. c, Wittmann Réka 8. e, Sári Fanni 7. a, Fodor Tamara 7. , Bilik Zsófia 6. a, Krucsó Fanni 6. b, Tóth Violetta 5. c
 
Bolyai -kupa, IV. korcsoport kézilabda
 
1. helyezés


Szabó Barna 4. b, Halasi Maja 4. c, Bodor Mátyás 4. c, Lévai Levente 4. c, Czabai Jázmin 4. d, Markolt Hanna 4. d, Soós Maja 4. d, László Natasa 3. a, Babitz Levente 3. a, Kocsis Márk 3. b,
 
Surin Nimród 3. c, Tábori András György 3. c, Varga Fruzsina 3. c, Pataki Regina 3. d, Rajzer Vivien 2. b

 
Körzeti Diákolimpia (Játékos sportverseny)
 
3. helyezés