Hírek, aktualitások

Elégedettség mérés, OKÉV felmérés

Kedves Szülők! A 2010/2011-es tanév első félévében megelégedettségi teszt felmérést végeztünk a tanulóifjúság és a szülők körében. Szeretnénk megköszönni Önöknek az együttműködést és javaslataikat a jövőre nézve.

Országos Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedő

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek! A Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedő országos döntőjére 2011. szeptember 27-én került sor a Művészetek Palotájában. A négy fordulós vetélkedősorozatra 20 város, valamint a XI., Kerület Önkormányzatának iskoláiból 222 csapat, 1110 tanuló jelentkezett. A döntőn résztvevő csapatok közül egy csapat képviselte városunkat, iskolánk volt és jelenlegi diákjai. A verseny magas színvonalú volt, szoros eredmény született. Gratulálunk a második helyezett csapat tagjainak és felkészítő tanárának: Dósa Loretta, Erényi Júlia, Fehérvári Veronika Bogárka, Mosbontner Csenge, Illés Levente, felkészítő tanár: Rápli Györgyi Megköszönöm a nevelőtestület és diákjaink, valamint iskolánkat patronáló önkénteseink több hónapon át tartó, önzetlen, segítő közreműködését. Maitz Ferenc igazgató